Valami Amerika 2.

Kitűnő brandépítő példa a Ford Motor Company. Az amerikai multinacionális vállalat, amit Henry Ford 1903. június 16-án, Lansingben, 28 ezer dollár készpénzből alapított 11 társával.  A világ egyik legnagyobb ipari vállalatának fejlődése szorosan összekapcsolódik az Amerikai Egyesült Államok ipari fejlődésével.

Henry Ford nemcsak jó mérnök, de ösztönös kommunikációs guru is volt. Jól érezte és jól használta a nyilvánosság erejét, és jól kezelte az ezzel járó felhajtást. Mindig, minden témában elérhető volt, és autóit már az első évben a kor népszerű kerékpárversenyzőivel versenyeztette, amit a korabeli sajtó extra figyelemmel kísért. Hozzá kapcsolódik a világ egyik legköltségesebb, PR-célból kattintott fényképfelvételének elkészítése is. 1913-ban néhány kép erejéig a Highland Park-i üzemben dolgozó 16 ezer alkalmazott jelentős részét, mintegy 12 ezer jól fizetett embert kivezényeltek a gyár elé, így mutatva meg a világnak az akkor 10 éves cég (munka)erejét. (2022-es adat szerint a cégnek világszerte már több mint 177 ezer alkalmazottja volt.)

Oszd meg:

További bejegyzések

Valami Amerika 1.

A Ford-névhez hasonlóan, a névadót messze túlélő erős láthatóságot hordoznak a népszerű amerikai elnök, Theodore Roosevelt becenevét viselő Teddy-macik is.

Tovább